RDE Huron SRL

A környezetvédelem, a települések tiszta, élhető környezete, a termelés során feleslegessé váló anyagok újrahasznosítása, az energiával való takarékosság életünk fontos meghatározó részévé vált.

Növekszik a felelősségtudatunk, mert amit ma rosszul teszünk, vagy éppen nem teszünk meg, az a jövő generációjának életlehetőségét szűkíti.

Mi ebben a munkában vállalunk elkötelezett szerepet. Minden dolgozónk kiemelt feladata az Önök által vezetett terület jelenlegi és jövőbeni környezetvédelmi feladatainak megismerése, komplex megoldási javaslatok kidolgozása, a szigorodó jogszabályokban való eligazodás segítése, a lehetséges külső források felkutatása, precíz, pontos végrehajtása.

A technikai megoldások mellett fontos az emberi tényező. Közös munkánk eredménye a tisztább, élhetőbb környezet.

Őszintén bízunk abban, hogy kapcsolatunk az Önök számára is fontos értékek hordozója, és még sokáig büszkék lehetünk arra, hogy Önöket partnereink között tudhatjuk.

Cégünk 1997 ben kezdte meg tevékenységét, 2008 tól az osztrák AVE csoport tagja, 2014 től pedig a magyarországi NHSZ tagja.

Üzletpolitikánk központi elemei a környezet megóvása érdekében kifejtett tisztességes munka és a megbízható korrekt üzleti partnerség.

Cégünk egy összetett szolgáltatás-csomaggal áll a vállalkozók rendelkezésére.

A hulladékszállítás mellett a következő szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • újrahasznosítható anyagok begyűjtése, szállítása, feldolgozása, értékesítése
  • 120 literes, 240 literes és 1100 literes gyűjtőedények árusítása
  • 5 m³-es, 15 m³-es, 20 m³-es, 31 m³-es konténerek bérbeadása
  • téli úttisztítás és csúszásgátló anyagok kijuttatása
  • elektronikai hulladékok, használatból kivont háztartási gépek átvétele

Cégcsoportunk szinte valamennyi hulladékfajta gyűjtését végzi, pl.:, üveg palack, különböző minőségű papír, alumínium, vas, inert hulladék, veszélyes hulladék, háztartási hulladék, csomagolási hulladékok, elektronikai hulladék, építkezésből származó hulladék, újrahasznosíthatatlan hulladék .

Az RDE HURON SRL. ügyfeleit modern hulladékszállító gépjárművekkel szolgálja ki.

Rendelkezésünkre áll téli úttisztító és csúszásgátló anyagot szóró berendezéssel ellátott gépjármű; utcaseprő gépjármű; locsolóautó stb.

Saját műhellyel rendelkezünk a gépjárműparkunk és egyéb eszközeink napi karbantartására és javítására.

Biztosítjuk ügyfeleinknek a jó minőségű, szabvány gyűjtőedény vásárlás lehetőségét, 120- ill. 240 literes méretekben, valamint a jogi személyeknek a konténerbérlés lehetőségét: 1,1 m³, 5 m³, 20 m³ és 31 m³ méretekben. Vállalatunk különösen fontosnak tartja a tiszta, élhető környezet kialakítását és fenntartását. Ennek érdekében folyamatos fejlesztésekkel, beruházásokkal bővítjük mind szakmai tudásunkat, mind technikai feltételeinket.

Az RDE HURON KFT minden munkatársa azon munkálkodik, hogy magasabb szintű szolgáltatásainkkal elégedettek legyenek ügyfeleink. Ennek érdekében kerültek bevezetésre az ISO 9001, ISO 14001 és az ISO 18001 minőségirányitási rendszerek is.

Csapatunk minden szinten felkészült és készséges szakemberekből áll.

Kollégáink szakmai felkészültsége, több országban szerzett tapasztalata és technikai felszereltségünk biztosítja ügyfeleinknek az ideális körülményeket a hulladékkezeléssel kapcsolatos kérdésekben.

Az RDE HURON kiemelt ügyfelei közé tartoznak: a Dedeman, Kaufland Romania, Perla Harghitei, Romaqua Group stb.

Polgármesteri hivatalok, civil szervezetek partnerei vagyunk a környzetvédelemhez kapcsolódó projektekben: anyagi és technikai segítséget nyújtunk, valamint szakembereink szívesen állnak a hulladékkezelés iránt érdeklődők rendelkezésére.

Szeretnénk állandó, mindig kéznél lévő, ugyanakkor folyamatosan megújuló, korszerű megoldásokat biztosító, a megújuló jogszabályi környezethez folyamatosan alkalmazkodó korrekt, segítőkész partner lenni.